Emészt. Éget. Szúr. Nyom. Hasít. Repeszt. Szétszakít. Fáj. Nagyon fáj.
Miért van az, hogy az ember nem a párja mellé születik? Miért az ember feladata, hogy megtalálja? Miért ilyen nehéz? Miért nem nyilvánvaló? Miért, miért miért?
A sok szerelmes történet. Mindben magányos a lány, és délceg a fiú. A valóság: magányos a lány, nincs fiú. Nincs fiú?! Lehetetlen. Akkor ez nem mese. Nem, tényleg nem. A valóság valóság. Vagy csak nekem nem az? Csak nekem rendelte így az ég, hogy csak simán valóság legyen minden álom és ábránd nélkül? Pedig mennyivel könnyebb lenne egy mesében élni. Amiben én is hercegnő lehetnék, akit megment a szőke herceg. Nem kell, hogy szőke legyen. Hercegnek se kell lennie. Csak legyen az enyém. Csakis az enyém.
Milyen nehéz végignézni a tömegen... a tömegen akiknek nem kell ezen rágódniuk. A tömegen, akik boldogok és nem gondolkoznak azon, hogy milyen jó dolog mesében élni. A tömegen, aminek én nem vagyok tagja. Vajon lehetek-e valaha?
Kétségbeejtő gondolatok hálóznak körül, és lassan ellepnek. Felemésztenek. Ez az én sorsom? Meghalni... herceg nélkül?
De mi van, ha más problémám vetítem ki a hercegnélküliségemre? Akkor valami más bajom van. De ugyan mi? Még eggyel több megválaszolásra váró kérdés. De ki válaszolja meg? Senki. Vagy talán én, ha mégis csoda történne és... nem tudom. Nem tudok belegondolni. Lehetetlen belegondolni, hogy én ne lennék magányos. Csak egy kicsit megtapasztalni. De utána az lenne a gond, hogy nem lenne elég a kicsi. Mindig több. Örökké. Milyen szép szó is ez. De nem létezik. Semmi sem tart örökké. A boldogság sem. És a magány? Az tarthat örökké? Azt hiszem, ezt a kérdést majd én meg tudom válaszolni.
Milyen nehéz végignézni a tömegen... a tömegen akiknek nem kell ezen rágódniuk. A tömegen, akik boldogok és nem gondolkoznak azon, hogy milyen jó dolog mesében élni. A tömegen, aminek én nem vagyok tagja. Vajon lehetek-e valaha?
Kétségbeejtő gondolatok hálóznak körül, és lassan ellepnek. Felemésztenek. Ez az én sorsom? Meghalni... herceg nélkül?
De mi van, ha más problémám vetítem ki a hercegnélküliségemre? Akkor valami más bajom van. De ugyan mi? Még eggyel több megválaszolásra váró kérdés. De ki válaszolja meg? Senki. Vagy talán én, ha mégis csoda történne és... nem tudom. Nem tudok belegondolni. Lehetetlen belegondolni, hogy én ne lennék magányos. Csak egy kicsit megtapasztalni. De utána az lenne a gond, hogy nem lenne elég a kicsi. Mindig több. Örökké. Milyen szép szó is ez. De nem létezik. Semmi sem tart örökké. A boldogság sem. És a magány? Az tarthat örökké? Azt hiszem, ezt a kérdést majd én meg tudom válaszolni.
