2011. aug. 31.

- so close -


Néha azt érzem, csak meg kell köszönni, és mindjárt észre is vesznek. Engem valaki vagy valami észrevett.. megfogott, felemelt, és rárakott arra az útra.. ARRA. :) a boldogságom felé vezetőre.

megyek..rohanok..most már nem várok többet..
annyira közel...látni a végét...
akkor is meg lesz... ha beleszakadok is!

2011. aug. 30.

- Thanking -

Boldog voltam, aztán összetört a szívem. Aztán szépen lassan összeállt, és boldogan kezdett el ismét szeretni. De nem... valaki nem akarta, hogy ez így legyen. Alig hagyott neki 1-2 pillanatot, hogy felelevenítse, milyen érzés... máris durván széttörte.

Köszönöm. Köszönöm nektek, kedves emberek, akiket úgy szerettem. Köszönöm, hogy kiirtottátok belőlem azt az érzést, amely képes elrontani mindent, amely minden bajnak és szomorúságnak okozója, amely oly sok naiv szívet csap be nap mint nap. Köszönöm, ugyan magamnak is köszönhetem, mert elhittem a sok mesét, elhittem, hogy lehetek boldog, elhittem, hogy van olyan út, amelyet járva megtalálom azt, amit mindig is kerestem. Utólag visszagondolva ti sosem ígértétek nekem ezeket: én hittem, hogy van ilyen.
De naivnak lenni nem kifizetődő, és sosem tart örökké. A naiv ember legnagyobb félelme a csalódás, és ez a csalódás még rosszabb, ha mindent összedönt benne. Nem marad utána semmi. Viszont jó, hogy tudom, hogy eddig volt bennem valami. Valami újraépült az előző csalódás után, mert sikerült összedőlnie. A semmi pedig nem dől össze. Tehát voltam valami..hogy aztán megint semmivé váljak.
Köszönöm azt is, hogy megmutattátok, hogy az álomvilág az egyetlen hely, ahol az van, amit szeretnék. Eddig imádtam aludni..nem is volt attól szebb, mikor beléptem az álomvilágomba, és úgy gondoltam, hogy minden, ami ott van, lehetséges, velem is előfordulhat. Ez eddig tartott... Legkedvesebb szórakozásomat is elvettétek tőlem, de mindennek ára van: nyilván ezt is valamiért cserébe vettétek el tőlem. Nem merek többé álmodni. Mert felébredve rádöbbenek, hogy nincs semmi. Minden lehetetlen. És minden puszta kitaláció.
Eddig az álmaim elhitették velem, hogy boldog vagyok. Rózsaszín ködbe burkoltak, és megvédtek a rossz dolgoktól. Utólag látom, ez mekkora nagy ajándék volt. Most, hogy nincs, félek körülnézni. Minden olyan más... minden olyan ijesztő... minden olyan valóságos...
Szóval köszönöm, hogy elvettetek mindent. Annak viszont jobban örültem volna, ha engem is vittetek volna, és nem hagytatok volna itt üresen. Bármi jobb, mint ebben az állapotban lenni. Bármi... De ti így döntöttetek, hogy ebben kell tovább élnem. És ez ellen nem tudok tenni semmit.
Néha remélem, hogy én is hagytam bennetek valami nyomot. Remélem, hogy nem csak ti okoztatok ekkora pusztítást, és nem csak én szenvedek. Remélem, de tudom, hogy nem így van. Túl jelentéktelen vagyok én ahhoz, hogy bennetek kárt tegyek. És miért is tennék? Hiszen úgy szerettelek titeket...
És igen. Ez a múlt idő. A kis naiv szívem még most is szeretne titeket, mindezek után, ha... nem vettétek volna el tőlem a képességet, hogy szeressek.

- not.that.simple -

Amikor azt hiszed minden rendben lesz, végre újra boldog lehetsz, semmi sem ronthatja el a kedved, elérted azt, amire mindig is vágytál, úgy élsz, ahogy tényleg szeretnél, azzal, akivel szeretnél, és tényleg tiszta szívedből reméled és gondolod és vágysz rá, hogy minden rendben legyen, rájössz..hogy it's not that simple... közel sem olyan egyszerű.