"bár soha ne múlna el..."Bár, bár, bár... bár még mindig ott tartanék. Bár kívánhatnám ezt tiszta szívemből, és bár ez lenne az egyetlen vágyam... De minden más. Túl más. Bár minden mulandó lenne... Egyre nehezebb beletörődni abba, hogy vannak dolgok, amik örökre szólnak. Amik soha nem változnak meg, akármit is teszek. És amiket nem tudok kitörölni sehogy az emlékeim közül és az életemből. De a legszomorúbb mégis az, hogy nem is akarom. Képtelen lennék megválni azoktól az emlékektől, amik végig kísérnek minden utamon, jó és rossz irányba terelve közben engem. Ezek nélkül nem is én lennék... nem az a teljes valaki, aki éppen vagyok. Mert teljessé tesznek... mégis elloptak belőlem egy darabot.
És hazudnak. Elhitetik velem, hogy minden rendben, aztán a következő pillanatban azt mondják, hogy semmi sincs rendben. Nem hagyják, hogy azt érezzem, amit akarok. Hiába csak a múltam, mégis mindig ott vannak a jelenemben is, és a jövőmet is megpróbálják alakítani. Annyira de annyira nem akarom ezt engedni... de annyira nehéz ellenállni... De nem hagyhatom, hogy mindig visszahúzzanak, és elfeledtessék velem, hogy éppen hol tartok. Meg úgy mindent.
Egyetlen egy dologra engedik, hogy koncentráljak. Olyan dologra, amire nem szabad. Mert visszahúz, és nem enged továbblépni. Mégsem tudnék e nélkül élni. Akárhogy próbálnám. Én nem akarom, hogy így legyen. Nem akarok hazudni senkinek, magamnak még annyira sem, de muszáj... mert küzdenem kell. Kellene... Még akkor is, ha ez az igazi vágyaim mellől teljesen elsodor.
Annyira az életem részeivé váltak, hogy mellette élek. Érzek, úgy mintha mi sem történt volna. Csak az a hiányérzet nem múlik el soha. Szeretek... és hiányolok egyszerre. Furcsa és ijesztő. De hozzá kell szoknom. És nem szabad tovább küzdenem. Csak rosszabb... Most már tudom.
