- ki volt..? -

...és a felhők mögül előbújik. Belopja magát mindenhova. Mindenkibe. Belém is. Köszönöm.
Le volt ragasztva a szám, érzem. Mosolyogtam, de... messze nem úgy, ahogy kellett volna. Mosolyogtam, de nem őszintén. Nem tudtam, de így volt. Jókedv.. volt, volt, hellyel-közzel. De mi volt az a maihoz képest?
Amikor elfelejtem a gondjaimat. Amikor eltörpülnek azok a kis hülyeségek, amik eddig zavartak a jó dolgok mellett... Élni, élni, NEVETNI! Új élet? Á, nem. Ez a régi. A tél elmúlt, a pesszimista-énemmel együtt. Újra élek.
Kilépni a hideg reggelbe, állig beburkolózva, nehéz táskával a vállamon...rémálom. Kilépni a hideg reggelbe, állig beburkolózva, nehéz táskával a vállamon, az elkövetkezendő napra gondolva...jó. Jó? Lehet jó? Azt hiszem. A bizonytalanságomon még csiszolnom kell kicsit. Majd nyáron! Jajj... nyár...

A sok kérdés még mindig előttem lebeg, de.. már hagynak élni. Hagyják, hogy csináljam, amit kell, hagyják, hogy tegyem, ami jól esik. Nem állják el a szép elől az utat és nem mondják meg, hogy mit szabad tennem. Jól érzem magam, és végre, kimondhatom, hogy boldog vagyok. Magány? Ugyanmár, kit érdekel... Az X évemmel nemigen ennek kéne a legnagyobb problémámnak lennie. X évesen problémámnak se nagyon kéne lennie. Csak az iskola, a jegyek, a továbbtanulás, a satöbbi, a satöbbi... Engem ezek annyira nem foglalkoztatnak, és ezután sem fognak, mert majd magától jön..vagy nem jön. De ez teljesen mindegy. Próbáltam nem a hétköznapi dolgok felé fordítani a blogomat és ezt próbálom így is hagyni.
Azt hiszem, a tavasz miatt jött ez el. A tavasz tehet róla, hogy végre jött az a pont, mikor azt mondom, hogy nincs többé rosszkedv! A mélypontomra pedig már nem is emlékszek. Mélypont... ugyanmár! Ki vagyok én ahhoz, hogy mélyponton legyek? Ez valószínűleg semmi ahhoz képest, ami majd nyilván lesz... Úgyhogy nem, elég volt a szomorkodásból. Üdv újra köztünk, optimizmus!