Életesdi

Mellbimbó alatti dekoltázsú topp, feneket éppen csak feléig sejtető szoknyácska, 40-es tűzpiros tűsarkú, cigarettafüst mögül kilátszó, filozófiai problémákat kereső tekintet vándorol a sötét, péntek későéjszakában. Nem feltűnő jelenség: a tavaszt érző macskák épp úgy leszarják, mint a templom előtt békésen nyugvó "Alkoholt minőségellenőrzésre" feliratú táblácskja-tartó hajléktalan. Minden békés, idilli, házi gumicsizmapálinka-szagban fürdő és egyhangú. A tűsarkak egyenetlen kopogására csak egy falat hősiesen támasztó, távolba merengő, fel-fel csukló, barátságos árnyalak mozdul meg, kapja fel büszke fejét. A női hús közeledését látva elkezdi erőteljesen ráncolni homlokát. Látszik, hogy minden rejével azon van, hogy a megfelelő szavakat megtalálja. Közeledik a kopogás, fogy az idő, az alak mármár cserben hagyja betontámasztói létét, és hagyja egyedül állni a kiválasztott falat. Majd a préda besétál az alak tisztánlátó-terébe. Ő mély levegőt vesz, lassan és bizonytalanul megmozdul, kilép a mellek elé, és hősiesen csengő hangon megszólal:

- Sziiiia cica!... Szopol?

A szerencsés áldozat megáll, kitisztítja tüdejkét. Végignéz az alakon, gondolkozik. Előveszi tűzpiros lakktáskáját, a 10 és 20 forintosok közé túr. Morog valamit. Ránéz 28 karátos orvosiarany órájára, majd az égre. Talán a csillagoktól remél választ a tömör, ám de annál összetettebb tartalmat rejtő kérdésre. A lovagra nézve fejét rázza, köp egyet, majd füstösen csengő basszus-szopránján így szól:

- Ti, férfiak, baszd meg... Ti látjátok, mekkora szopás az élet. Látjátok, hogy aki nem akar szopni, annak utána 30 centis négerfaszt fognak ledugni a torkán. Ezt a fájó beismerést próbáljátok leplezni, baszd ki, mikor kicsit ti is életesdit játszva a Sorsként akartok szopatni, ott, ahol tudtok, azt, akit lehet. Férfi becsületeteket úgy akarjátok megmenteni, hogy minél sűrűbben meg akartok bizonyosodni róla, hogy van akkora farkatok, hogy valaki öklendezzen tőle, még ha kis segítséggel is. Más torkát vakargatva pedig kicsit többek vagytok. Kicsit irányítók vagytok. És nektek ez kell. Ez elég. Hát, baszd meg, ez gáz!

Az alakot váratlanul éri a kilencszázforintos vodka-szagú monológ. Kötelessége is eszébe jut, s visszatántorog őrizni való falához. Pislog, sápítozik, maga elé bámul. A női testrészegyveleg bátran néz áldozattá vált gyilkosára, a halálra ítélt hóhérra. Másodpercek, percek, talán órák telnek még így el, mire az alak felpillant, őszinte, vágyakozó arcot ölt, majd félénken friss szerelme melleitől megkérdezi:

- De... De azért leszopol?