Egy puha arc.
Egy hihetetlen illat.
Egy mindentlátó szem.
Egy ajak...
Egy közeledő arc.
Egy mindennél jobb érzés.
Egy ébredés?! Az ébresztőóra most is kegyetlen volt, és most is sikerült minden reményemet elillantani... Pedig milyen valóságos volt.
1 nap szomorú álomutáni sóvárgás. Néha azt kívánom, bárcsak ne álmodtam volna azt. Néha: mikor felemelem a fejem, és belenézek abba a könnytócsába, amit tudtom nélkül csináltam. Kapaszkodnék az emlékekbe, de távoliak, el akarnak menni, és olyan nehéz itt tartani őket. Nem sok remény van. Csak a hit a csodában. Mert csodák léteznek, csak nem mindenki ismeri fel őket. Mikor már azt hiszed, a lelked is kisírtad...
Jön a rádöbbenés, hogy ez valóság.
NINCS A VILÁGON ETTŐL JOBB DOLOG.
