Az élet pofonokat oszt.. aztán megsimogat.. hogy aztán megint megpofozhasson.
Az élet kemény játékát kezdem megszokni. Meg sem lepődök a gyors váltásokon. Az apró kieséseken. Az apró nyugtalanságokon. De nem én vagyok nyugtalan. A nyugalmam változatlan. De csak mert jól megtanultam, hogy az élet milyen szeszélyes. Nem dőlök már be a trükkjeinek. Nem lepődök meg, nem érzek meglepettséget a legváratlanabb fordulatok bekövetkeztekor sem.
Ha belegondolok, lehet unalmas így az élet. De nem az.
Mosolygok a pofonokon, és mosolygok az utána következő vigasztaláson is. Mindenen már csak mosolyogni tudok, mert milyen...szánalmas is. Jobb szó nincs rá. Nem tudja eldönteni, hogy szeressen-e vagy sem. Hihetetlen ez az élet. A legszeszélyesebb nőnél is szeszélyesebb. De sebaj. Talán emiatt nem unalmas. Ha bár úgyis tudom, hogy pofon után simítás.. simítás után pofon. Bár az utóbbi nem szokott olyan kellemesen érni, de sebaj, hozzászoktam. Már nem esik annyira rosszul. Nem hoz ki a nyugalmamból, nem érzem azt, hogy baj van. Viszont simítás esetén érzem azt, hogy baj LESZ. És mindig bejön. Tehát semmi váratlan dolog.
Szép ez a nyár. Nem panaszkodhatok. Rosszul indult, de aztán fokozatosan javult. Remélem nyár végére nem fog elromlani. Az egyetlen dolog ami aggaszt, az ez. Nem akarom, hogy úgy kelljen elkönyvelnem a nyarat mint "borzalmas". Mert eddig nem volt az, de ha rosszul végződik, akkor rosszul tudok majd csak rá visszatekinteni. És azt nem akarom. Mert nem érdemli meg a nyár, hogy ne "gyönyörű"-ként tekintsek rá.
Mindent megteszek érte, hogy változatlan maradjon. Kapom a pofonokat, majd a vígasztalást, és közben néha eszembe jut: milyen lenne ha csak pofonokat kapnék? Várnám a vigaszt, de nem érkezne semmi... Hát nem is tudom. Nem hiszem, hogy túl sok kedvem lenne ahhoz az élethez.
De lehet azt sem élvezném, ha nem lennének pofonok. Pofonok nélkül talán túl gyenge lennék az élethez. Felfalna elég hamar, és hiába lenne kedvem ahhoz az élethez, nem tartana túl sokáig.
És megint a döntés: akkor válasszam azt, amelyik sokáig tart, de nincs hozzá kedvem, vagy azt amihez lenne kedvem, de rövid ideig tart??
Teljesen mindegy. Nincs választásom; jut mindkettőből. Talán így a legjobb. Talán így akarta valaki. Talán én is így akarnám, ha lehetne választani. Nem tudom. De már nem is érdekel. Meglepetést úgy sem okozna. Mint semmi.
Én akkor várom a vigaszt.
