haven't done, not yet

Talán el lehet nézni nekem, ha nem szép, összeszedett dolgokat fogok írni, hanem csak ami eszembe jut. Kicsit talán jellemzi is a mostani dolgokat, hogy kiléptem a képekből, egy világból, amit meg-megalkottam magamnak, hogy egy kis időre elfelejtsem az egészet, és kiemeljek részleteket. Kicsit néha el vagyok veszve a saját fejemben is, és nem sok jó születhet úgy, ha még én sem értem.
Nyár van. Már régóta, és túl gyorsan telik. Néha úgy érzem értelmetlenül, de hát minek van értelme? Minden nézőpont kérdése. Az is, hogy én most hogy vagyok. Sehogy. :) De ennek így kell lennie. Talán... Azt hiszem... Bár biztosra semmit sem tudhatok.
Szenvedek. Rettenetesen. Mindig ott van, sosem múlik, de ez is így van rendjén. Azt hiszem... Nem tudom, és nem is érdekel, mikor lesz ennek vége. Nem akarom, hogy bárki megértsen, én sem akarom már megérteni, túlélni akarom. De olyan módon lehet nem tudom, ahogy én akarom. Mire az a sok vágy? Az a sok álom? Mikor tudom, hogy mindegyik lehetetlen, kizárt, esély sincs rá. Van egyáltalán esély arra, hogy megint olyan boldog legyek? És ha van, HOL??? Mit csináljak, hogy megtaláljam?

enoughenoughenough Csak én nem tehetem meg, hogy elegem legyen. Ezért nincs. Tökéletes mosollyal az arcomon úgy teszek, mintha minden teljesen rendben lenne. Dejavu érzés... de ennek is így kell lennie. Régi érzések, régi vágyak, minden a régi. Csak én nem már... De mégis ebből a nagy káoszból össze tudok hozni annyit, amennyi a mindennapokhoz elég. Keresem az örömöket, és bizony, néha meg is találom. Belül fáj, kívül simogat. Érzelmileg labilis, viszont nem kiszámíthatatlan... mert hiába omlik össze, az nem látszik. Nem ijeszthet meg semmit és senkit. perfect harmony
Ha máshoz nem, ehhez értek. Egy lépcső a boldogság felé. Éljen. Máris sokkal "jobb".